1.  Stephansdom
2.  Szentháromság- vagy Pestis-oszlop - Dreifaltigkeitssäule oder Pestsäule
3.  Wurmser-huszár szobra - Die Statue eines Wurmser-Husars
4.  Wilczek-palota - Palais Wilczek
5.  Esterházy-palota - Palais Esterházy
6.  Pálffy-palota - Palais Pálffy
7.  Batthyány-Schönborn-palota - Palais Batthyány-Schönborn
8.  Ferstel-palota - Palais Ferstel)
9.  Batthyány-palota (Palais Batthyány
10.  Magyar Köztársaság ausztriai nagykövetsége - Botschaft der Republik Ungarn in Österreich
11.  Házi-, Udvari és Állami Levéltár - Haus-, Hof- und Staatsarchiv
12.  Szövetségi Kancellári Hivatal - Bundeskanzleramt
13.  Fogadalmi templom - Votivkirche
14.  Gárdapalota vagy Trautsonpalota - Palais Trautson
15.  Mária Terézia emlékmű - Maria-Theresia-Denkmal
16.  Művészettörténeti Múzeum - Kunsthistorisches Museum
17.  Osztrák Nemzeti Könyvtár és a Fegyvergyűjtemény - Österreichische Nationalbibliothek und die Hofjagd- und Rüstkammer
18.  Világi és egyházi kincstár - Weltliche und Geistliche Schatzkammer
19.  Pálffy-palota - Palais Pálffy
20.  Esterházy-palota - Palais Esterházy
21.  Nádasdy-palota - Palais Nádasdy
22.  Az udvari kamara levéltára - Hofkammerarchiv
23.  Kapucinus templom - Kapuzinerkirche
24.  Erdődy-Fürstenberg-palota - Palais Erdődy-Fürstenberg
25.  Régi egyetem - Alte Universität
26.  Régi városháza - Altes Rathaus

A 4. szám alatti épület gyakran változó tulajdonosai között találjuk Jurisich Miklóst, Kőszeg várának hős védőjét is. 1673-ban a Trautson családé lett a telek - ők 1676 után új palotát húztak fel rá (elképzelhető, hogy ezt is az idősebb Fischer von Erlach tervezte), amelyet 1783-ban a korábbi erdélyi udvari kancellária kapott meg. II. József császár rendeletére az erdélyi és a magyar kancelláriákat már 1782-ben egyesítették, s ezt az addig különálló épületek homlokzatának egységesítésével is szerették volna kifejezni. Ezért 1783-1784-ben, Franz Anton Hillebrandt udvari építész irányításával a két épületet egy síkba hozták. Közvetlenül a halála előtt II. József, mint csaknem valamennyi reformját, visszavonta a Magyar Királyság és Erdély uniójára vonatkozó rendelkezését, így a kancellária ismét kettévált. 

1848 tavaszán az első felelős magyar kormány megalakulásával a palota a király személye körüli minisztérium székhelye lett. A második, októberi bécsi forradalom leverése után, 1848 novemberétől különböző osztrák hivatalokat helyeztek el benne, a berendezés jórészét is széthordták. 1860-tól újra a kancelláriák, majd a kiegyezéstől (1867-től) ismét a király személye körüli minisztérium működött a palotában. Az utóbbi kormányszerv közvetített a magyar királyi és az osztrák császári hatóságok között, útlevél- és a két ország közötti jogügyeket intézett, ellátta az uralkodói felségjogokkal (kinevezések, rangadományozások, kegyelmezések) kapcsolatosan a Magyar Királyságot érintő feladatokat. A közös minisztériumok (had-, pénz- és külügy) költségvetésének jóváhagyására a magyar és az osztrák parlament 60-60 képviselőjéből alakított delegációk is itt üléseztek bécsi tanácskozásaik alkalmával. (A delegációk felváltva találkoztak Budapesten és Bécsben.) 
1918 novemberétől a függetlenné vált Magyarország első követségének székhelye is ebben az épületben volt. Ausztria német megszállását (1938 márciusát) követően főkonzulátus, 1945-től különböző elnevezéssel magyar képviseletek, majd 1955-től, Ausztria függetlenné válásától újra magyar követség, 1964-től pedig nagykövetség működik a palotában. 1944 őszén súlyos károk keletkeztek az épületben. A híres Maulbertsch-freskó is megsérült, majd a németekkel menekülő nyilasok az értékes rokokó és klasszicista berendezés nagy részét vitték magukkal. Az épület 1978-ban megkezdődött teljes felújítása 1997 nyarán fejeződik be.

Bár a magyar kormány a Monarchia fölbomlását követően azonnal bejelentette társtulajdonosi igényét az egykori "közös levéltárakra", ezek szétválasztásának kérdésében a békeszerződések sem teremtettek egyértelmű helyzetet. Végül is hosszas tárgyalások után, 1926 májusában írták alá a titkos - és mindmáig érvényben lévő - badeni levéltári egyezményt, amely példa nélküli a nemzetközi megállapodások sorában. Hiszen ennek értelmében: 1. a két állam közös szellemi tulajdonának nyilvánították a központi államigazgatás 1526-1918 közötti, legalább részben magyarországi hatáskörű szerveinek működése során keletkezett aktákat; 2. Magyarország visszakapta a kizárólag magyar eredetű, tisztán magyar szellemi tulajdonnak tekinthető irategyütteseket; 3. állandósították a levéltári delegáció intézményét. (Ez utóbbi alapján dolgoznak ma is - osztrák kollégáikkal egyenlő jogokat élvezve - magyar levéltári kiküldöttek a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, a Hofkammerarchivban és a Kriegsarchivban.) E tekintetben tehát tovább él a Monarchia, hiszen az ezekben a levéltárakban őrzött akták jelenleg is Ausztria és Magyarország közös szellemi tulajdonának minősülnek. 

A Haus-, Hof- und Staatsarchivnak valaha magyar igazgatója is volt: Károlyi Árpád, a korszak egyik legnevesebb magyar történésze, aki összesen 36 esztendőn át dolgozott a levéltárban, 1907 és 1913 között irányította az intézményt. Ebben az időszakban került a fiatal Szekfű Gyula (a később rendkívüli hatású histórikus) is a levéltárhoz. Károlyi a Monarchia fölbomlása után - immáron reaktivált nyugdíjasként - komoly szerepet játszott a badeni egyezmény aláírásának előkészítésében és a Bécsi Magyar Történeti Intézet (ld. 14.) megalapításában. 

1814-1815-ben itt ülésezett minden idők egyik legnagyobb szabású és leghosszabb ideig tartó diplomáciai találkozója, a hat uralkodó - az osztrák császár, az orosz cár, a porosz, a dán, a bajor és a württenbergi király - részvételével tartott bécsi kongresszus, amelyen 65 állam képviseltette magát. A bécsiek persze akkor is inkább a kongresszus körüli afférokra, botrányokra és pletykákra figyeltek, mint a nagypolitika történéseire... Maga a város rengeteget köszönhetett a csaknem egy esztendeig tartó kongresszusnak, gazdasági és kulturális szempontból is. 

1867 után a "Ballhausplatz" volt a Monarchia közös külügyminisztereinek hivatala. (A kiegyezés értelmében az Osztrák-Magyar Monarchia had-, pénz- és külügyeit "közös" minisztériumokból vezették: egyebekben a Monarchia két fele teljesen független volt egymástól.) Innen irányította az egyik legtehetségesebb és legsikeresebb magyar diplomata, gróf Andrássy Gyula a múlt század hetvenes éveiben nyolc esztendőn keresztül a Monarchia külügyeit. (Mellette Kálnoky Gusztáv gróf és Burián István báró voltak még magyar származású közös külügyminiszterek.) 1934 júliusában itteni dolgozószobájában gyilkolták meg az osztrák nemzetiszocialisták Engelbert Dolfuss kancellárt.

A Votivkirche tervezője egy akkoriban meglehetősen fiatal, mindössze huszonhét esztendős osztrák építész, Heinrich Ferstel volt (ld. még: 8.). A legapróbb részleteket is az ő elképzelései alapján dolgozták ki, a templom teljes egészében, külsejét, belső díszítéseit, sőt, még környezetét tekintve is az ő alkotómunkáját dicséri. A főkapu jobb oldalán, az Osztrák-Magyar Monarchia szentjeinek szoborsorán Szent István (a főkapu csúcsívétől rögtön jobbra) és Szent László (Szent Istvántól a hetedik, a zárószobor) alakja is látható. A templomban a főoltártól jobbra, a Votivkirche legbecsesebb kincse, az antwerpeni oltár mellett a falpilléren Szent Erzsébet szobrával találkozunk. A jórészt a második világháború után festett üvegablakokon (a régiek többsége az 1944/1945-ös bombázások következtében pusztult el) szintén vannak magyar vonatkozású jelenetek: a jobb oldali mellékhajó második ablakán a máriapócsi Madonna-kép (ld.: 1.) történetét mutatják be, a harmadik ablakon pedig, Dollfuss kancellár közelében (ld.: 12.), a máriazelli zarándokok között áll Nagy Lajos magyar király is, kezében magyar címerpajzsot tartva.

Az első testőrök között voltak a szellemileg Bécsben felnövő, itteni életük és (egyébként nem túl nehéz) szolgálatuk alatt európai látókörhöz jutó fiatalok, a felvilágosodás szellemének magyar úttörői, az ún. testőrírók: Barcsay Ábrahám, Báróczy Sándor és a legkiemelkedőbb, Bessenyei György. De a későbbiekben itt lakott Kisfaludy Sándor, Görgei Artúr és Klapka György is. A testőrség feloszlása után az Osztrák-Magyar Monarchia közös javainak fölosztásával foglalkozó magyar hivatalok székhelye, emellett pedig magyar állami ösztöndíjasok szállása lett a palota. Az első két ösztöndíjas 1920 októberében költözött be az ugyanekkor létrehozott Bécsi Magyar Történeti Intézetbe. 1924 őszén pedig - szintén a Testőrpalotában - megnyilt a Collegium Hungaricum, amelyben a történészeken kívül már valamennyi tudományterületről fogadtak magyar ösztöndíjasokat.

A két világháború közötti időszakban - a Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nevével összekapcsolódó tudománypolitikai törekvések eredményeként - a legkiválóbb magyar tudósok, az akkor formálódó, később azzá is váló "értelmiségi elit" képviselői voltak a két intézet állami ösztöndíjas tagjai és vendégei. A két intézetbe összesen kb. 700 esetben mintegy 500-an kaptak ösztöndíjat. (Az esetszám és a személyek száma közötti különbség abból adódik, hogy sokan nem egy, hanem két vagy akár több alkalommal voltak a Történeti Intézet és a Collegium Hungaricum tagjai.) Az ösztöndíjasok 3-6 hónapos vagy még inkább 1-2 éves időtartamra jöttek Bécsbe. Sok százan pedig - mindenekelőtt a tapasztaltabb kutatók és az egyetemi, főiskolai tanárok köréből - rövidebb kutatások céljából, "vendégekként" laktak a Testőrpalotában. Fiatal tehetségként hosszabb ideig tartózkodott itt a világhírű ókorszakértő, Alföldi András, több neves művészettörténész, így Balogh Jolán, Fleischer Gyula (Julius Fleischer) - a bécsi tudományegyetem magántanára -, Genthon István és Zádor Anna, számos német nyelvterületen is ismert történész, mint Benda Kálmán, Deér József, Domanovszky Sándor, Hajnal István, Jánossy Dénes - a Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar munkatársa -, Kosáry Domokos - a Magyar Tudományos Akadémia nyugalmazott elnöke - és Mályusz Elemér; itt időzött a nagy magyar politikai gondolkodó, Bibó István és méltatlanul elfeledett tanára, a jogfilozófus Horváth Barna; a neves író, irodalomtörténész és volt kultuszminiszter, Keresztury Dezső; a magyarországi német nyelvjárások és nyelvfejlődés legjobb ismerője, Mollay Károly. A bölcsészek túlsúlyát az indokolta, hogy a germanistákat itt lehetett a legolcsóbban nyelvterületen (tovább)képezni, s hogy mindmáig Bécsben van az utóbbi 400 esztendő magyar történelmére vonatkozó forrásoknak ha bőségében nem is, de értékében mindenképpen a fele. "Elvégre nem tudunk változtatni azon a tényen, hogy négyszáz éves múltunk legfontosabb levéltári, sőt művészeti dokumentumait a bécsi levéltárak, a bécsi Nationalbibliothek, sőt bizonyos fokig a bécsi nagy múzeumok őrzik és hogy a magyar tudósok és művészek százszámra Bécsben tökéletesítették tanulmányaikat. Ha Béccsel megszakad az összeköttetés, akkor megszakad az összeköttetésünk a saját múltunkkal" - jelentette ki 1946-ban a Collegium Hungaricum és a Történeti Intézet akkori igazgatója, Miskolczy Gyula. 

A Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatói (akik egyben a Collegium Hungaricum vezetői is voltak) sok szállal kötődtek Bécshez és Ausztriához. Károlyi Árpád (igazgató 1920-tól 1928-ig), a Haus-, Hof- und Staatsarchiv igazgatója (ld. 11.), Eckhart Ferenc (1928-1929), a Hofkammerarchiv dolgozója, Angyal Dávid (1929-1935) Magyarország történetéből Habsburg Ottó magántanára, Miskolczy Gyula (1935-1948) a Hofkammerarchiv munkatársa, majd a Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar delegátusa és a bécsi egyetem vendégprofesszora volt (ld. 22.). A Collegium Hungaricum egyetlen önálló igazgatója, Lábán Antal (1924-1933) pedig a Theresianumban, majd magántanárként a bécsi egyetemen oktatott magyar irodalomtörténetet. Az igazgatók munkáját történészek és/vagy levéltárosok segítették.

1949-től - a magyarországi kommunista hatalomátvétel és a kelet-nyugati viszonyt meghatározó hidegháborús korszak következtében - ha jogilag nem is, de a gyakorlatban szünetelt a bécsi magyar kulturális-tudományos intézmények működése. 1961-ben a Testőrpalotát is eladta a magyar állam, annak anyagi és eszmei értékeit, magyar múltját és kultúrtörténeti jelentőségét semmibe véve. Az épületet a mai tulajdonos, az igazságügyminisztérium a hatvanas évek végén átalakította. Kívülről megőrizte korábbi formáját, ám belül, a barokk szobák helyén, modern irodákat hoztak létre. Mindössze a méltán híres főlépcsőházat, a nagy dísztermet - benne magyar testőrkapitányok portréival -, a kis dísztermet és a korábban kerti kijáratot biztosító helyiséget, a Sala terrenát hagyták meg  eredeti alakjában. A palota Lerchenfelder Straße felőli oldalán 1997 márciusában avatták fel a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium által adományozott Bessenyei György mellszobrot, Fekete Tamás szobrászművész alkotását.

A Collegium Hungaricum 1963-ban költözött mai épületébe (1020, Hollandstraße 4.). Feladatai a korábbiakhoz képest lényegesen módosultak: immár nemcsak tudományos műhelyként, de kulturális intézetként is működik. A Collegium újjáalakításától kezdve fogad magyar állami ösztöndíjasokat. A kizárólag posztgraduális ösztöndíjasok többsége változatlanul bölcsész, illetve társadalomtudós. A Collegium az épületben lakó állami ösztöndíjasok fogadása, munkájuk figyelemmel kísérése mellett igyekszik segíteni a Bécsben egyéb ösztöndíjakkal - vagy akár azok nélkül - tartózkodó magyar tudósoknak és az itt tanuló kb. 500 magyar állampolgárságú egyetemistának, aktív szerepet játszik az osztrák-magyar kulturális és tudományos kapcsolatok erősítésében. Kulturális rendezvényeivel - kiállítások, filmvetítések, gyermekprogramok, konferenciák, tudományos előadások - és nyelvtanfolyamok indításával pedig a két nép közötti, hagyományosan jó kapcsolatok további elmélyítésére törekszik.

A rendkívüli értékű műalkotásokat őrző, a korábban különböző helyeken lévő császári gyűjtemények összevonásával létrejött múzeumban további magyar vonatkozású tárgyak is helyet kaptak. (Annak ellenére, hogy az Ausztria és Magyarország között a múzeumi és a könyvtári állomány rendezéséről 1932-ben aláírt szerződés értelmében igen sok magyar vagy Magyarországon talált műtárgyat és szállítottak vissza Magyarországra a Művészettörténeti Múzeumból, a Nemzeti Könyvtárból /ld. 17./ és a Schatzkammerből /ld. 18./.) Az antik gyűjteményben (Antikensammlung) csodálhatjuk meg a 23 színarany tárgyból álló nagyszentmiklósi kincset, amelyet a XVIII. század legvégén találtak meg, s hoztak Bécsbe. Ugyanúgy, ahogyan a szintén ekkor meglelt szilágysomlyói kincset is. A nagyszentmiklósi kincs eredetéről mindmáig vitatkoznak a művészettörténészek és a régészek. A magyar tudósok többsége azonban úgy véli, hogy a IX. századi (esetleg a X-XI. század fordulója körüli) ötvösművészet e remekei magyar eredetűek. A szilágysomlyói kincs pedig valószínűleg előkelő germán családé volt a IV. században. A Kunstkammerben láthatjuk Mária magyar királynő bronz mellszobrát (a XVI. század közepéről) és a Mátyás királyt ábrázoló márvány domborművet (valószínűleg 1490-ből, Mátyás halála előttről). (Ld. még: 17. és 18.)

Maga a könyvtár több szervezeti egységből tevődik össze: a Heldenplatz felőli, XX. század elején fölépített szárnyon térhetünk be a folyóiratgyűjteménybe és az olvasótermekbe (Druckschriftensammlung), valamint az arckép- és a fényképtárba (Porträtsammlung und Bildarchiv). A Josefsplatzon pedig az egykori udvari könyvtár - az idősebb, majd a fiatalabb Fischer von Erlach tervezte, 1735-ben befejezett - csodálatos barokk épülete ad otthont a földgömbmúzeumnak (Globenmuseum), a kézirat- és ősnyomtatványtárnak (Handschriften und Inkunabelsammlung), a térképtárnak (Kartensammlung), az ún. Ágostonos-olvasóteremnek (Augustiner-Lesesaal) és a díszteremnek (Prunksaal). Bár a könyv- és folyóiratállományban, az arckép- és fényképtárban is rengeteg magyar anyagot őriznek, számunkra mégis az utóbbi, a Josefsplatz felől megközelíthető gyűjtemények a fontosabbak. Mindenekelőtt a kézirattár, ahol számos magyar vonatkozású anyagot találhatunk.

A világi gyűjtemény a német-római császárság és a Habsburg Birodalom, ezáltal pedig - ha kisebb mértékben is, de - a magyar királyság történetét szemlélteti a hatalmi jelvények, a kitüntetések és a drágakincsek bemutatásával. A termek sorszámozása szerint haladva: a magyar királyi heroldok (azaz címertartók) egyenruhája és pálcái, a Szent István Rend ornátusa - majd egy későbbi teremben a nagykeresztje - (ld. 10.) és a legértékesebb itteni magyar kincs: Bocskai István fejedelem koronája is a kincstárat gyarapítja. A gyöngyökkel és drágakövekkel díszített Bocskai-korona két kiló színaranyból készült, ún. zárt korona, török aranyművesek mestermunkája, valószínűleg a XVI. század végéről. I. Ahmed török szultán adománya volt, Bocskai nem koronáztatta meg magát vele. Az 1606-ban megkötött bécsi béke értelmében, egy 1609-es országgyűlési törvénycikk rendelkezése szerint kellett a koronát a császári kincstárnak átadni. Az első világháború után hosszú viták folytak - s részben folynak még ma is - arról, kit is illet valójában a korona, amely az 1932-ben kötött megállapodás (ld. 16.) értelmében sem került vissza Magyarországra. Úgy tűnik, mára a koronát korábban visszaigénylő Magyarország és a területi elv alapján ugyanezt tévő Románia is belenyugodott abba, hogy e páratlan kincs a Schatzkammer tulajdona. A kincstárban csodálhatjuk meg a Budapest város ajándékaként Rudolf trónörökös és Stefánia hercegnő esküvőjén átadott, rubinnal, opállal és brilliánsokkal díszített ékszereket, s itt látható az a török eredetű kard is, amelyet Mária Terézia pozsonyi koronázásakor hordott (ld. 10.). Nagy Károly király színarany kardja, amely alakjára nézve a honfoglalás kori magyar szablyákhoz hasonló, sokak szerint a honfoglaló Árpád - esetleg édesapja, Álmos - kardjával azonos, s csak a XI. század közepén került Németországba. Az egyházi kincsek között Szent István erszénye, Nagy Lajos aranyozott - a magyar, az Anjou és a lengyel címerrel díszített - keresztje és magyar misekelyhek érdemes a figyelmünkre.

A Hofburgból a Michaeler-kapun jutunk ki a Szent Mihály térre (Michaelerplatz), ahol a tér közepén feltárt falmaradványok kiválóan szemléltetik, hogyan épült egymásra a római, a középkori és az újkori Bécs. Az Augustiner Straßéra kanyarodva érkezünk a Josefsplatzra. II. József császár emlékműve mögött az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ld. 17.) régebbi, barokk épületének bejáratát pillantjuk meg. 

Az innen nyíló kézirattárban számos magyar kéziratos könyvet, közöttük 32 Corvinát (XV. század vége, XVI. eleje), Vitéz János 8 kódexét, a kétkötetes Csatári Bibliát (1150 körül), Balassi Bálint 1957-ben megtalált "Szép Magyar Komédiájának" teljes (másolatos) kéziratát és ezen kívül is igen sok magyar vonatkozású kéziratot őriznek (és még sokkal többet őriztek 1932, a múzeumi és könyvtári állományról szóló megegyezés előtt /ld. 16./).  A kézirattár, tágabban pedig az egész udvari könyvtár fejlesztésében komoly szerepe volt a XVI. század egyik legkiválóbb polihisztorának, Zsámboky Jánosnak (Johannes Sambucusnak). Zsámboky 16 évesen írott első munkája Bécsben jelent meg, s hosszú ideig tartó európai tanulmányi körútja után is ide tért vissza. Ferdinánd császár hívására jött, Miksa császár költője, orvosa és udvari történetírója, majd császári tanácsosa lett. Több mint 3300 kötetes,  abban a korban hihetetlenül gazdag - részben kéziratos munkákat, közöttük Corvinákat is tartalmazó - magánkönyvtárát csekély anyagi ellenszolgáltatásért adta császári tulajdonba. A díszterem - a legnagyobb barokk könyvtárhelyiség egész Európában - díszítése és kupola alatti, Daniel Gran által 1730-ban festett freskója elkápráztató. Gran festménye a könyvtár épületet emeltető VI. Károly császár (magyar királyként III. Károly király), Mária Terézia édesapja koronázását és az általa vezetett hadjáratokat mutatja be - a korszakra jellemzően, allegorikus módon. A kép egyik sarkában "D. M. ?= Dis Manibus, azaz: az isteneknek és a szellemeknek? Mathias Corvinus" felirattal két angyal tart egy táblát, amelyen Mátyás király mellképe látható.

Szintén a Josefsplatzon, a császár lovasszobra előtt található a Pálffy-palota. Az 1575 körül épült palota 1684-ben került a Pálffy grófok kezébe. Valaha itt mutatkozott be a bécsi közönségnek a hat esztendős Mozart, s állítólag - szűk körben - a Figarot is itt adta elő először (erre emlékeztetne a palota Figaro-terme). A reneszánsz homlokzatát még ma is őrző palotát 1875-ben építették át, s második emeletet csak a világháborút követő restaurálás során húztak föl rá.

Az épület eredetileg egy osztrák nemesember háza, a XV. század végétől a kleinmariazelli bencés apátság kolostora volt. II. József rendeletére a kolostort föloszlatták, majd a Johannesgasse felőli szárnyat 1843-1846-ban Paul Sprenger a Kamarai Levéltár céljára alakította át, biedermeier stílusban. Ez volt az első, kifejezetten levéltári rendeltetéssel készült és berendezett épület a Birodalom osztrák felében. Az építész kiválóan teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat, amit az is bizonyít, hogy a levéltár még ma, másfél évszázad múltán is tökéletesen betölti funkcióját. Közép-Európa legrégibb, a XIX. század közepétől folyamatosan működő levéltáraként. Franz Grillparzer, a Bánk bán-témát Katona Józsefhez hasonlóan földolgozó drámaíró és költő 1832 és 1856 között volt a levéltár igazgatója: szobája még ma is - az egyetlen, Bécsben eredeti állapotában megmaradt biedermeier helyiségként - ugyanolyan, mint amilyen a múlt század közepén volt. 

Magyar szempontból rendkívüli jelentőségű a Hofkammerarchiv: a XVI-XIX. századi magyar gazdaság- művészet- és politikatörténet rengeteg, mindeddig földolgozatlan aktája vár rejtőzködve a kutatókra. Pedig magyar vonatkozású anyagának feltárását már a múlt század végén megkezdték ebben a "közös" levéltárban is. (Maga a levéltár a közös pénzügyminiszterek - közöttük gróf Lónyay Menyhért, Szlávy József, több mint húsz esztendőn át Kállay Benjámin, tíz évig pedig Burián István /ld. 12./ - felügyelete alatt állottak.) Az egyik legélvezetesebb stílusban író és szinte mindig, a nagyközönség számára is érdekfeszítő témákat feszegető történészünk, Takáts Sándor hasznosított a legtöbbet itteni kutatásaiból. Az első világháború előtt itt dolgozott Eckhart Ferenc és Miskolczy Gyula is: később mindketten komoly szerepet játszottak a Testőrpalotában lévő Bécsi Magyar Történeti Intézetben (ld. 14.). 

A Hofkammerarchiv történetének legjelentősebb magyar személyisége azonban mégiscsak Thallóczy Lajos. Ő volt a leghosszabb ideig, 1885-től 1916-ig a levéltár igazgatója, s az igazgatók közül ő futotta be a legfényesebb karriert Thallóczy a századforduló és a századelő egyik legtehetségesebb és legkülönösebb figurája. Rendkívüli műveltségű és tudású, nyelvek sokaságát beszélő történész, Ferenc József bizalmasa és Balkán-szakértője. Mindemellett egy hírhedt-híres bécsi magyar kör: a "bűzértanya" "bűzérnagy"-a. A Bécsben élő vagy éppen ott tartózkodó magyar tudósok, művészek és politikusok (köztük miniszterek, sőt miniszterelnökök is) a "bűzértanya" állandó vendégei voltak. A Thallóczy szervezte "estélyek" fő attrakciói Lőwy Árpád saját tolmácsolásában elhangzó pornográf költeményei voltak. (E műfajban kétségtelenül Lőwy a legnagyobb magyar költő. Becsületes polgári nevén, Réthy Lászlóként egyébként nemzetközileg ismert numizmatikus volt.) Thallóczy - levéltárigazgatói tisztének megtartásával, s valószínűleg nem a "bűzér"-összejövetelek miatt, hanem egyéb szellemi képességei okán - egyre feljebb emelkedett a politikai ranglétrán, s 1916-ban már az osztrák-magyar csapatok által megszállt Szerbia polgári kormányzója volt. E minőségében vett részt Ferenc József temetésén - innen Budapestre utaztában, egy vonatszerencsétlenségben vesztette életét. 

Mivel a középkori magyar egyetemalapítási kísérletek rendre meghiúsultak, a magasabb egyházi és világi méltóságok felé törekvő korabeli magyar értelmiség kizárólag külföldi univerzitásokon képezhette magát tovább. A közeli Bécs vonzása rövid időn belül erősebbnek bizonyult, mint a XII-XIV. században a magyarországiak által látogatott észak-olaszországi és párizsi egyetemeké. Bécs a magyar peregrináció, azaz a külföldi magyar egyetemjárás központjává vált, s az is maradt évszázadokon keresztül. Volt olyan időszak (a XV. század), amikor a bécsi univerzitás hallgatóinak több mint egyötöde a "natio hungaricának" - a Magyarországról származó diákok "szervezetének" - tagja volt. (Az igazság kedvéért persze hozzá kell tenni azt is, hogy a "natio hungarica" tagjai közé sorolták a lengyeleket, a cseheket és a morvákat is.) A hallgatók mellett a XV. századtól számos tanár is magyar származású volt. Előadott itt Sylvester János és Zsámboky János (ld. 17.). A későbbi időszakból pedig csak egy példát idézve, itt oktatott "az anyák megmentője", Semmelweis Ignác, akinek három emlékműve is van Bécsben. (Az Új Egyetem, a Neue Universität árkádjában, valamint a következő helyeken: 1090, Spitalgasse 23. és 1180, Bastiangasse 36-38.) Az "új" egyetem Votivkirchéhez (ld. 13.) közeli főépületét (1010, Dr.-Karl-Lueger-Ring 1.) 1884 októberében avatták föl. 

A belső udvarban találjuk a Bürgerstubét, a tanácsurak termét, amely szinte ugyanúgy néz ki, ahogyan a jó háromszáz évvel ezelőtti metszeteken látjuk. A sárospataki "sub rosa" összeesküvésben részt vett Nádasdy Ferencet itt fejezték le 1671. április 30-án. (Társait, Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet a bécsújhelyi várban végezték ki.) Német nyelvű emléktábla emlékeztet minket erre az eseményre. A városháza Salvatorgasse felőli oldalán találjuk a Salvatorkapellét. A kápolna, ahol kivégzése előtt Nádasdy Ferenc imádkozott, megőrizte a XIV. század második felében kialakított formáját. Mindössze a csodaszép reneszánsz kapuzat való a XVI. század elejéről. A Salvator-kápolnától a  Judenplatzon, az Am Hofon, a Steindl-, a Milch- és a Goldschmiedgassén keresztül térhetünk vissza belvárosi sétánk kiindulópontjához, a Stephansplatzhoz. A dóm mögött érdemes még megtekintenünk a Magyar királyhoz címzett szállodát (Hotel zum König von Ungarn, 1010 Domgasse 7.), amely a Bécsbe látogató magyar főurak kedvelt szálláshelye volt. Még ma is több szoba őrzi magyar családok nevét.

Bécsi magyar nyomokat kutató kirándulásunk végén néhány, az I. kerületen kívüli magyar vonatkozású látnivalóra szeretnénk fölhívni a figyelmüket. Mindenekelőtt azokét, akik nemcsak egy-két napot, hanem ennél hosszabb időt töltenek a császárvárosban. A kerületek sorszáma szerint haladva (a teljességre való törekedés nélkül) a következő emlékhelyek fölkeresését javasoljuk:

Grassalkovich-kastély: 1020, Obere Augartenstr. 40. (1787-ben került Grassalkovich Antal /ld. 15./ tulajdonába.)
Belvedere: 1030, Rennweg 6. (A Felső-Belvedere épületében hozták a német és az olasz döntőbírák 1938-ban, illetve 1940-ben az I. és a II. bécsi döntést, amelyek alapján a Felvidék és Kárpátalja déli sávját, valamint Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz.)
Hadtörténeti Múzeum (Heeresgeschichtliches Museum): 1030, Arsenal. (Számos magyar vonatkozású szobor, festmény, címer, egyenruha, fegyver és más kiállítási tárgy.)
Bécs Városának Múzeuma (Museum der Stadt Wien): 1040, Karlsplatz. (Magyar vonatkozású festmények, rézkarcok és műtárgyak - többek között rézkarcok Nádasdy Ferenc /ld. 26./ kivégzéséről, olajkép Libényi József Ferenc József elleni merényletéről /ld. 13./.) 
Theresianum: 1040, Favoritenstr. 15. (Mária Terézia 1746-ban hozta létre főúri, később nemesi családok gyermekeinek nevelésére. Számos magyar tanára és sok-sok magyar tanulója - a beiratkozottak kb. egytizede - volt az intézménynek.)
Lehár-ház: 1060, Theobaldgasse 16. (Lehár Ferenc 1908-ban megvásárolt palotája.)
Esterházy-palota: 1060, Amerlingstr. 6. (Ez a nyári palota is az Esterházyaké volt, Bécs városa 1868-ban vette meg  közösségi célokra.)
Mariahilfi plébániatemplom: 1060, Mariahilferstr. 65. (Esterházy Pál Szűz Mária tiszteletére építtette 1686-1689 között.)
Munkácsy egykori lakóháza: 1080, Wickenburggasse 7. (1865 első felében itt lakott a bécsi Képzőművészeti Akadémia festészeti osztályán tanuló Munkácsy Mihály.) 
Pazmaneum: 1090, Boltzmanngasse 14. (A Pázmány Péter esztergomi érsek által 1623-ban alapított intézmény 1901-ben költözött mai otthonába. 1971-1975 között Mindszenty bíboros is itt lakott.) 
Somogyi-udvar: 1140, Hütteldorfer Str. 150-154. (Az 1927/28-ban emelt udvar, a korabeli bécsi szociális építkezések egyik jellegzetes példája, Somogyi Béla magyar szociáldemokrata újságíróról kapta a nevét.)
Sina- vagy Zichy-palota: 1140, Beckmanngasse 10-12. (Klasszicista, a XIX. század elején a Zichy grófoknak emelt palota, a XIX. század végétől a híres Sina-bankárcsalád tulajdonában. Jelenleg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nagykövetsége.)
Andrássy-villa: 1190, Hohe Warte 5. (Az 1863-ban épített villát Andrássy Franciska grófnő 1902-ben adományozta Bécs városának egy keresztény leány-árvaház céljára. Andrássy Franciska emlékműve is itt található.)
Döblingi elmegyógyintézet (Nervenanstalt zu Döbling): 1190, Obersteinerg. 18-24. (E szanatóriumban élt tizenkét esztendőn keresztül Széchenyi István, a "legnagyobb magyar". 1860. április 7-8 éjjelén itt lett öngyilkos. A kertben 1960-ban és 1985-ben felállított emléktáblája, az épület - jelenleg kerületi bíróság - előtt 1990-ben avatott bronz mellszobra /Gasser 1859-ben készült alkotásának másolata/ található. A Magyarországon született német költő, Nikolaus Lenau is itt töltötte élete utolsó éveit, 1850-ben szintén itt vetett véget önkezével életének.)
Schikaneder-Lehár-kastély: 1190, Hackhofergasse 18. (Alapjaiban barokk palota, 1932-től 1944-ig Lehár Ferenc tulajdonában. Lehár emlékszoba, a homlokzaton Lehár-bronzplakett.)
Stammersdorfi plébániatemplom (Stammersdorfer Pfarrkirche St. Nikolaus): 1210, Liebleitnergasse 3. (Az Esterházy-család sírjai.)